Korábbi vásárlóinkat, Jó Közérzet Magazin olvasóinkat 2023.november 10. péntek délutánra ügyféltalálkozóra invitáltuk.
Több apropója is volt az eseménynek, ám az elsődleges az, hogy így az év végéhez közeledve végre találkozzunk, kötetlenül beszélgethessünk, tippeket adjunk, no meg kicsit kényeztethessük korábbi vásárlóinkat.
Újdonságok a Bonair választékában, új légtisztító és holland ostya készítő debütált
A BONECO légtisztító család legújabb légtisztító berendezését, a Cloer újdonságát, a holland karamellás ostya készítésére alkalmas 1641S stroop waffel sütőt illetve a STEBA 400°C-os elektromos pizza sütőjét is itt mutattuk be személyesen az érdeklődőknek.
Mert mi nem csupán egy webáruház vagyunk a sok közül, ahol a vásárlást követően megszűnik a kapcsolat.
Mi szívesen kapcsolatban maradunk!
Ha valakinek termékhasználati tanácsadás szükséges, abban is segítünk, mint ahogy a szervizelésben is. Ám ezen kívül kedveskedünk az elektronikus Jó Közérzet Magazinnal, illetve évente néhány alkalommal igyekszünk valamilyen eseményre elhívni ügyfeleinket, hogy találkozhassunk.
Párásító készülék működés közben
Mivel már éppen a fűtéssel kiszárad annyira a levegő, hogy a páratartalom 40% alá süllyed. Ilyenkor párásítani szükséges. A pénteki esős nap ellenére megkezdtük üzletünkben a párásítást, több hónap szünet után újra párásítunk.
Várhatóan a további hetekben, hónapokban is szükség lesz rá, így a BONECO H700 hibrid készülék és a BONECO U700 ultrahangos párásító -azaz a BONECO két TOP készüléke – látják el az üzlet párásítási feladatát.
Nem csak azért hasznosak, mert az optimális páratartalmat biztosítják. Azért is, mert általuk jobban tudjuk szemléltetni az egyes párásító fajták működését.
Légtisztító készülék működés közben a Bonair üzletben
Jellemzően 2 légtisztító készüléket üzemeltetünk.
Azonban a péntek délutáni ügyféltalálkozón az érdeklődőknek mindegyiket megmutattuk, üzemeltettük. Meghallgatták a légtisztító hangját, megismerhették az ideális légtisztító használat Bonair tippjeit.
Az új BONECO P370 légtisztító új formájával és magasságával kiemelkedett.
A nagy teljesítményű és VOC gázokat is érzékelő BONECO P710 légtisztító folyamatosan kijelzi az aktuális (2,5 pm alatti) levegőszennyezettséget. Az első légtisztítás iránt érdeklődő vendégeknél 24-et mutatott a kijelző, aztán a létszám szaporodásával, s az azonos légtérben sülő finomságoktól már 100 fölé, majd pedig 267-es értékre is felemelkedett.
Érdekes és látványos ilyen szinten -szám érték alapján követni e légszennyezettséget, s megnyugtatólag hat, amikor újra egyszámjegyű értéket látunk csak. Azaz egészséges levegőt lélegezhetünk.
Apropó egészséges levegő
A BONECO H700 hibrid párásító feltöltésekor a vízbe 15%-os oldatként kevertük a Clean&Protect folyadékot, ügyelve a levegő higiéniájára is. A levegő fertőtlenítésében nagy segítségünkre van a BONECO A180 fertőtlenítő folyadék, ami a légmosó és hibrid párásító készülékekben párásítással vízzel elegyítve kipárolog a levegőbe.
S nem csak a levegőbe, levegőről beszéltünk……
Látványkonyha pultunknál 3-4 féle konyhai kisgép működését mutattuk be.
Sajtos tallér gluténes és gluténmentes változatban
A Cloer 261 és 281 ostyasütő készülékein vékony, roppanós sajtos tallér készült. Látogatóink nem csak megnézhették, hanem emésztő nedveikkel is alaposan megismertethették ezt a kedvenc rágcsálnivalót.
Elektromos muffinsütő a német STEBA igazán praktikus terméke
Csokis-narancsos muffint készítettünk a STEBA CM3 sütikészítőben. Ez egy multi sütögető eszköz. Lehet benne kis amerikai fánkokat, golyó formát és muffint is készíteni. A golyó formákból – pop cake, azaz sütinyalóka is készülhet. A gyári kiegészítő is segít ebben a CM3 tulajdonosának.
Édes ostya, sajtos tallér, narancsos-csokis muffin a péntek délutáni repertoár
Egyszerre bemutattunk több sütögető készüléket, a kisült finomságokat kóstolhatták, vihettek belőle.
Csak pozitív elismerő szavakat kaptunk!
Aki nem jött el, az lemaradt ebből az ízorgiából….
Igazán jó volt beszélgetni, kicsit kötetlenebb formában találkozni kedves vásárlóinkkal. Köszönjük, hogy vásároltak, eljöttek, meséltek!
Nagy élmény számunkra olyan emberekkel találkozni személyesen, akinek már 4 légtisztító készüléke van tőlünk, vagy aki az indukciós főzőlap választása volt az első, s utána vásárolt BONECO hibrid párásítót. s még sorolhatnánk sok-sok visszatérő kedves vásárlónkat- sokukkal nem volt még lehetőségünk személyesen találkozni.
A Bonair üzlet a hét négy napján tart nyitva
A téli időszakban péntek délután is nyitva tartunk. A hozzánk betérő vásárlókat igyekszünk valami kis finomsággal is megkínálni, azonban ilyen volumenű bemutatóra, vendéglátásra nincs alkalmunk a hétköznapi ügyfélfogadás során.
A hétköznapokon is ügyfeleinkért, s az ő magas szintű kiszolgálásukért dolgozunk a háttérben, s az üzletben is.
Az ügyfélfogadós üzleti órák kialakítását igyekszünk az ügyfelek igényéhez igazítani, s eddigi tapasztalatainkra alapozva határoztuk meg. A Kapcsolat oldalon láthatja az aktuális nyitva tartásunkat.
Nagy szeretettel várjuk vissza vásárlóinkat, s örülünk, ha kapcsolatban maradhatunk. Szívesen fogadjuk, ha Ön is szívesen tér vissza hozzánk, legközelebb, amikor elhívjuk, akkor mesél nekünk kicsit a készülék használati tapasztalatairól.
Köszönjük, hogy a Bonair-nél vásárol(t), s követ minket.
A német STEBA cég egy új elektromos pizzasütőt dobott piacra, amely akár 400°C-ra képes felmelegedni. A cég korábban már számos grillsütőt fejlesztett és most sikerült egy olyan pizzasütőt kifejleszteniük, amely képes a magasabb hőfokokra is biztonságosan felmelegedni.
Az új pizzasütő megjelenését hossza fejlesztés és tesztelés előzte meg, mint minden prémium minőségű STEBA termék esetében.
Pizzasütő, mely 400°C-ra képes felelegedni, a STEBA-tól
A német STEBA a grillsütők terén már alapos gyakorlatot szerzett, hogy lehet kimaxolni háztartási áramellátással biztonságosan egy sütőt. Az újabb prémium grillsütő megjelenése előtt
-egy szintén hosszas fejlesztő munka eredményeként – piacra dobták a magas hőfokra képes pizzasütőt.
Elektromos pizzasütő otthoni használatra
Ahogy a STEBA termékei, ez a mostani elektromos pizzasütő is otthoni használatra készült.
A szögletes formája által remekül tárolható, s nem csak pizza készítéséhez használható. Az erősen hőszigetelt burkolata biztonságos használatot biztosít.
Előlapos pizzasütő ajtóval
Nemcsak a burkolatot hőszigetelték, igyekeztek hidegfalú kialakítást képezni, hanem a hőszigetelt mivoltát, hatékonyságát a lenyitható ajtóval fokozták.
A nyitható előlapos pizzasütő belső terében egy grillrács található, mely az ajtó nyitásával kigördül.
Sütés kövön vagy tepsiben
A STEBA PB1800 pizzasütő tartalmaz a grillrácson kívül egy kőlapot is. Akár közvetlenül a kőlapon sütheti a pizzát, kenyérlepényt, akár ráhelyezheti a cserépedényt vagy fém tepsit.
Kis méretű és nagy teljesítményű elektromos sütő
Kenyérlepényt, gratint, tepsis egytálételeket, sült csirkecombokat, édes finomságokat is elkészítheti a 9 cm beltéri magasságú STEBA PB1800 sütőben.
A tekerőgombos hőfokszabályzással beállítható a sütő hőmérséklete, mely maximum 400°C lehet.
Ismerje meg kicsit alaposabban a STEBA PB1800 pizzasütőt, nézze meg a bemutató videót is!
Üzletünkben, bemutatótermünkben is megnézheti, s ha szeretné, akkor ki is próbálhatja!
2022. évben cégünknél, a Bonair BG kft-nél többféle változás, megújulás történik.
- Megújítjuk a munkafolyamatainkat, előtérbe helyezzük a digitalizációt,
több automatizmust a munkafolyamatokban, s igyekszünk szervezettebbé, tömbösítettebbé tenni a munkavégzést, s annak hatékonyságát. - A munkakörnyezetünkben végzünk kisebb felújítási munkálatokat
- A munkatársi csapatunk, szervezetünk átalakul, megújul
- Átalakítjuk üzleti folyamatainkat, üzletünk nyitvatartási, rendelkezésre állási rendjét
Az üzletfejlesztés, szervezetfejlesztés úgy tűnik hosszabb időt vesz igénybe, s egy folyamat, sosincs kész. Így a következő évekre is marad belőle...
Egyelőre ezen a területen ezek jellemeznek minket: változatosság, a bizonyos helyzetekhez alkalmazkodás, s javító cél, alapelveinken alapuló munkavégzés, csapatépítés. - Weboldalunk, a bonair.hu megújul
Itt Ön már az új weboldalt látja, a megújult weboldalon, webáruházban olvasgat.
Bátran jelezze felénk észrevételeit, javításra szoruló bakijainkat. Konstruktív javaslatát előre is köszönjük.
Csak a változás állandó - minden más téren lépést kell tartani, fejlődni szükséges, ha élni, túlélni akarunk.
Márpedig akarunk, ezért fejlesztünk, változtatunk.
Mivel minden ilyen újításhoz inspirációra, lelkierőre, fizikai erőre, humán és anyagi forrásokra is szükség van, így
ez a sok területet átfogó fejlesztés sok erőforrásunkat leköti. A leterheltség, fáradtság és a több területet átívelő változtatások miatt könnyen előfordulhatnak hibák - mert hát emberek vagyunk.
Nagy szükségünk van Önre, mint Olvasóra, Ügyfélre, aki
Vásárol tőlünk, majd visszajelez, javító szándékkal értékel, s kölcsönösen megbecsülhetjük egymást, s kapcsolatban maradhatunk.
Törekszünk az emberi kapcsolatok ápolására (akkor is ha tudjuk, hogy nem beteg ???? ), Vásárlóink megbecsülésére.
Köszönjük, hogy velünk, a Bonair-rel tart a jövőben is!
A klíma szárít

Hagyományosan a párásítás szezonja a fűtés beindításával együtt, november környékén indul. Pedig aki klíma segítségével hűti magát a kánikulában, annak fontos lenne gondolnia a mellékhatások elkerülésére. Ebben segít a nyári párásítás.
Így kerülhetők el a klíma veszélyei
Fontos, hogy a fertőzés elkerülése végett rendszeresen, minden évben tisztítsa ki a légkondicionáló berendezést. Ha ezt megteszi, egészséges immunrendszerű embereknek nem kell tartaniuk a fertőzésektől.
A mozgásszervi betegségek és a megfázás elkerülhetők, ha magasabb hőmérsékletet állít be, és nem ül huzatba. Vigyen magával vékony kardigánt, ha légkondicionált helyre kell mennie.
Mi a helyzet a száraz levegővel?
Ha klimatizált helyiségben rossz a közérzete, köhögni kezd, könnyezik a szeme, nem biztos, hogy megfázott. A klíma működése során a levegőből elvonja a párát, és ez egy idő után a levegő kiszáradásához vezet.
Minél hűvösebbre állítja a szoba hőmérsékletét, annál nagyobb esélye van annak, hogy a relatív páratartalom 40% alá csökken.
A túlságosan száraz levegő tünetei ugyanazok, mint télen:
- száraz köhögés, kaparó torok
- viszkető, hámló bőr, könnyező szem
- repedező bútorok
- rossz közérzet, fejfájás
Párásítás és klíma
Minden klimatizált helyiségben fontos mérni a levegő páratartalmát, és ha az 40-45% alá süllyed, tenni kell ellene. Ha párásítót is üzemeltet a klíma mellett, egészségesen élvezheti a hűvös levegő előnyeit.