BLOG

gyerekszobába
párásító
salvus
Szűrés törlése

A pollenallergia tünetei intenzíven jelentkezhetnek tavasszal
Tavasszal, amikor hirtelen felébred a természet, rügybe, virágokba borulnak a fák, akkor a levegő szennyezettség a pollenek által is erősödik. S tudjuk, hogy milliók szenvednek légúti allergiától.

Ők azok, akik fűre-fára érzékenyek.

A légúti allergiások, s köztük a pollenallergiások száma kiemelkedően jelentős.
A tavaszi virágzó természet látványa sokak számára lelket melengető, ám sokaknak rettenetes könnyezéssel, tüsszögéssel is jár.

Hogy lehet a fűtési számlát csökkenteni? Ez most sok háztartásban komoly napirendi téma. Arra kevesen gondolnak, hogy a fűtés költség megtakarításhoz akár egy párásítóra is szüksége lehet.

Pedig hasznos kiegészítője lehet a lakásnak, a rezsimegtakarításnak.

Számos energiatakarékossági tipp és ötlet került már publikálásra, ám a páratartalom és hőmérséklet közvetlen kapcsolatával még nem láttuk, hogy foglalkozott volna valaki. Mivel a  légállapot javítás a szakterületünk, ezért fontosnak érezzük, hogy felhívjuk erre a figyelmét.

Nemhogy fehér Karácsony nem volt, havat sem igazán láttunk eddig – csak képeken.
A kemény hideg is elmaradt, sőt meglepő esős napokban volt részünk.
Ami nyáron kifejezetten hiányzott, azt ősszel, illetve télen bepótolja a természet, megkaptuk az eső áldást. Vélhetően hasznos a sok csapadék a mezőgazdaságban, a földeknek, viszont sok bosszúságot jelenthet otthonunkban az esőzések általi magas páratartalom.

“Vidéki családi házba, légtisztító, minek ilyen úri-muri?”
“Zöldövezetben lakunk, ott jó a levegő! Nem gondolnám egyáltalán, hogy nekünk miért szükséges légtisztító!”
A Bonair-nél a negyedszázados pályafutásunk alatt már nagyon sokféle légtisztítási igénnyel találkoztunk. Ám akik minket megtalálnak, azok már probléma tudattal rendelkeznek.

Amikor ismerős vagy vállalkozói körben bemutatkozom, elmondom, hogy a levegőminőség javításával foglalkozik a vállalkozásom, s érdeklődöm, hogy az illető környezetében milyen a levegő, akkor a túlnyomó többség kizárólag a városi szmogra, a porra, vagy az allergiára asszociál.

A koronavírus járvány szokatlan helyzetet teremtett. A járvány visszaszorításához megfontolt gondolkodásra és megfelelő higiénés előírások maradéktalan betartására van szükség.

A most élő generációk számára is szokatlan ez a vírus helyzet, s a covid okozta tünetek, megbetegedések elég elrettentőek.

A kézmosást, mint vírus elleni védekezést már alaposan megismertük a médiából.

Oké, a bőrön akkor már kevésbé tud terjedni, megfertőzni minket.

Azonban mi a helyzet a levegővel? A vírusok jelentős része cseppfertőzés útján, láthatatlanul a levegőben terjednek.

Mivel létezésünkhöz a lélegzetvétel fontos, így légzés útján nagyon könnyen megfertőződhetünk.

Mi, mint Bonair- a levegő minőség javításának szakértői – ezért ajánljuk Önnek a maszk használatán és kézmosáson kívül – a közösségi helyiségek, iroda, szoba levegőjének megszűrését.

Sokan nem tartják kellemesnek az ultrahangos párásítók által kifújt „hideg” párát. Úgy érzik, hogy lehűti a szoba levegőjét, nem érzik komfortosnak. Vajon tényleg így van?

Nos, a hőérzet és amit a hőmérő mutat, az eltérő lehet. A szoba hőmérséklete az, amit mérni tudunk. A hőérzetet nem. A hőmérséklet mellett levegő páratartalma jelentősen befolyásolja, hogy mennyire érezzük komfortosnak egy szoba levegőjét.

A párásítóhoz használt hideg víz még ha hideg csapvizet tölt is a párásítóba, akkor is elég rövid idő alatt szobahőmérsékletűvé válik. A jellemző szobahőmérséklet 20-25°C között van, így a párásítóban várakozó víz is ilyen hőmérsékletű. Hűteni minimálisan tudjuk vele a szobát, ám a fűtés hatásfokán és a hőérzetünkön tudunk javítani, ha korábban száraz volt a levegő.

Svájci párásító gyártó a BONECO. Immáron több mint 60 éve gyárt és fejleszt háztartási célra műanyag termékeket, párásító és légtisztító készülékeket.

Csoda számba megy, hogy a párásítás és légtisztítás igénye előfordul még Svájcban is, a hegyek, s az alpesi környezetben köztudottan tiszta levegő hazájában.

Európa vezető gyártója már több évtizede, s kiemelkedő a párásító termékválasztéka.

A felhasználói igényeket, európai lakás körülményeket és szokásokat figyelembe véve történik a párásító fejlesztés.

Hatékony hidegpárásító család volt közel 2 évtizeden át a tárcsás légmosó család. A BONECO fejlesztő team nemrég előrukkolt egy dizájnos új légmosó szériával, mely nedvesítő szűrő betét által párologtatja el a vizet.

A BONECO W200 légmosó volt az innovatív hidegpárásító család első fecskéje, tagja, melyet már a magyar közönség is megismerhetett. Most megérkezett az újabb nagyágyú: a BONECO W300 modell. Már vártuk!

Sokfajta párásító kapható: hidegpárásító, melegpárásító, ultrahangos párásító, légmosó, hibrid… Higgye el, hogy nem az a legfontosabb, hogy egy párásító ködösít vagy sem.

A legfontosabb az, hogy a párásító megoldja a problémát, amire Ön megoldást keres.

Az alap kiindulópont: a levegő nedvességtartalmának a növelése, a párásítás.

A párásítás hatékonysága függ a párásító készülék párakibocsátó képességétől, szabályozhatóságától, elhelyezésétől, stb.

Különféle elektromos párásító technológiák vannak. A két alapvető: melegpárásító és hidegpárásító.

A hidegpárásítók hazánkban az elterjedtebbek.

Amikor a német STEBA gyárral 2005-ben elkezdtünk együtt dolgozni, akkor még rácsodálkoztunk az indukciós főzőlapokra. Számunkra még aránylag újdonság volt.

Hazánkban a kerámia főzőlapok és a gáztűzhelyek voltak elterjedtek a konyhában, illetve a hordozható kategóriában csak a hagyományos, ósdi villanyrezsók.

A németek energiatakarékos szemlélete miatt komoly térhódítást ér el az indukciós technológia.

A STEBA impozáns hordozható indukciós főzőlapjai még újdonságnak számítottak. Kipróbáltuk, kiállításra, nyári utazáshoz vittük magunkkal. Jól vizsgáztak.

A beépíthető indukciós főzőlap (STEBA IK60) bekerült a Bonair látványkonyhájába is. Egymás mellé akár 5-10 db főzőlapot is lehet rakni, ha akar sakktábla-szerűen is, csak a képzelet szab határt az egylapos kis hordozható és beépíthető indukciós főzőlapok alkalmazásának.

MA már két -és négy lábos-helyes indukciós főzőlap is elérhető a STEBA választékában, úgy gondoljuk, hogy érdemes őket jobban megismernie.

Tudta, hogy egy ventilátor nem csak nyáron jó? Tudta, hogy növeli a klímaberendezés, légtisztító, párásító hatékonyságát? Sőt télen javítja a fűtés hatékonyságát is?

Bizony egy ventilátor sok mindenre, széles körű felhasználásra jó, s nem csak a nyári melegben lehet ventilátort használni.

A svájci BONECO gyár innovatív és csendes ventilátor családot fejlesztett ki, mely sokrétű felhasználást kínálhat.

A levegő életünk alapja, nélküle nem tudnánk létezni. Naponta átlagosan 20.000-szer veszünk levegőt, de sajnos többségében nem éppen "hegyi minőségű" levegőt.

Érdemes a beltéri levegő minőségére és páratartalmára odafigyelni télen is nyáron is. Az időjárás változásával az igények is változnak. Nyáron hűs, télen pedig melegebb levegőre vágyunk.

A STEBA élen jár elektromos grillsütők gyártásában. A németországi STEBA cég folyamatosan lépést tart a megváltozott fogyasztói igényekkel és elvárásokkal.

Több évtizede gyárt elektromos grill készülékeket. Széles palettát sorakoztat fel, lefedi a grillezés különböző helyszíni, formai követelményeit.

Hosszú évekig ismert nagy márkák számára gyártottak kontakt grillt, s ma is előfordul, hogy STEBA grill látható a nyugat-európai üzletekben, asztalokon más márkanév alatt.

A grill készülék család az élményteli grillezés megszállottainak, vagy kezdő szakácsoknak, társaság kedvelőknek nyújt lehetőséget a raclette sütőkkel, valamint az álló grill készülékekkel. A hétköznapi és ünnepi ételkészítéshez pedig az asztali grill szerkezetek nyújtanak gyors és hathatós segítséget.

A grillsütő választék folyamatosan változik, bővül. Igyekszik követni a felhasználási igényeket, grillezési trendet.

Akármennyire is igyekszünk kiiktatni a lisztet az étrendünkből, azért túlnyomórészt szívesen beférkőzik a hétköznapjainkba. Mit is rágcsáljunk a munkahelyen, mit adjunk a gyerkőcnek tízóraira, ha a finomlisztet kerülni akarjuk? Sőt, ételallergia esetén többnyire saját készítésű tízóraira, ebédre van szükség.

Ha gluténmentes kekszet akar készíteni, vagy csak normál kekszet, különféle adalékanyagok nélkül, biztosra akar menni, hogy milyen alapanyagok kerülnek az Ön ételébe, akkor készítsen nassolnivalókat házilag!

Nagy népszerűségnek örvend hazánkban a házi készítésű sajtos tallér, mely sokak örömére már gluténmetes változatban is elkészíthető a német Cloer tallérsütő által, a 1431 típusú kekszsütőben például.

Készítsen saját kezűleg különféle sós és édes kekszeket! Az egyre hűvösebb napokon egyre többet tartózkodunk bent a lakásban, s mintha gyakrabban keresgélnénk nassolnivalót a környezetünkben.

Nem mindegy a minősége, összetétele, ehhez nyújtunk Önnek segítséget, adunk ötleteket.

A rossz levegő számos megbetegedés okozója, melyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. Az alapkészülékek listájára a mosógép, a hűtő, a sütő mellé besorakozhatna egy légtisztító-párásító készülék is. Mit gondol?

Szinte magától értetődő, ha egy új lakásba költözünk, beszerzünk egy-két készüléket. A lista legelején a hűtő, a mosógép, a sütő / mikrosütő áll.

Ezek az ún. alapkészülékek, melyek életünket könnyebbé és élhetőbbé teszik. A háztartási nagygépek.

Aztán következnek a kisgépek- főként a szórakoztató elektronika és a konyhai készülékek sorára terjed ki a figyelem. Azonban miért is gondolnak kevesen a légtisztító és párásító beszerzésére?

Ne feledkezzen meg erről sem! Hasznos darabjai a háztartásának és hosszú távon óvják a család egészségét.

Az üzletek polcai roskadoznak a párásító készülékek kínálatától. A döntés nem egyszerű. Melyik legyen a befutó? Párásító pár ezer forintért? Az ajánlat csábító, igaz? De vajon hosszútávon megoldja problémáját?

Járjuk körbe ezt a témát… Párásító készülék iránti kereslet főként a téli, hideg időszakban emelkedik meg. Hogy miért? Mert a fűtési szezon beköszöntével a levegő relatív optimális páratartalma lecsökkenhet.

A levegő szárazzá válik, ami számos egészségügyi problémát okozhat. Köhögés, kiszáradt torok érzése, száraz bőr, elhúzódó felső légúti megbetegedések, orr és szemszárazság, felerősödő allergiás tünetek, rosszabb esetben kruppos rohamok.

Ha úgy érzi, hogy szomjas akkor iszik valamit. A környezetében élőket is meg szokta kérdezni, hogy szomjas-e, kér-e inni. Ugye?

Ha azt látja, hogy a virágai szomorúan lekókadnak, akkor megöntözi őket.

De mi van akkor, ha a levegő szomjas? Vajon észreveszi-e s ad-e neki inni?

A levegő is lehet szomjas, azaz a nedvességtartalma alacsony. Erre mondjuk azt, hogy száraz a levegő.

Amíg egy pohár víz segít az Ön szomjúságán vagy a virágáén, addig a levegőnek kitenni az asztalra egy pohár vizet vagy belelöttyenteni a levegőbe kevésbé találékony és célravezető megoldás.

Másfajta szomjoltás szükséges. No meg, egy pohárnál több víz. Olykor jóval több.

Egyértelmű már, hogy száraz a levegő és párásításra van szüksége?

Hallott már az elektromos párásítók különböző technológiáiról, fajtáiról?

Felmerül a kérdés Önben, hogy a hidegpárásító vagy a melegpárásító előnyösebb-e ?

Amikor eldönti, hogy párásítót vesz, akkor rögtön szembesül korunk kérdésével: na jó, de melyik alaptípust válasszam?

Milyen párásítás az ideális? Higiénikus párásítás a melegpárásítóval, de kicsi szobában vajon jó-e vagy inkább legyen egy ultrahangos hidegpárásító?

Mik a főbb ismérvek? Mi szól a melegpárásító mellett? és ellene?

Többféle hidegpárásító is létezik. Ultrahangos párásító vagy légmosó legyen? Oh, micsoda dilemma!

Megértjük, hogy nyomasztó, hogy már ilyen fejlett a technológia, s különféle párásító fajták vannak, s nehezen igazodik el közöttük, melyik miért is lehet előnyös vagy hátrányos az Ön számára.

Segítünk a választásban!

A légtisztító használata ideális egész évben, bármilyen lakásban, irodában.

Aki azt hiszi, hogy vidéken lakik és ott jó a levegő, egyáltalán nincs szükség levegőtisztításra, annál is érdemes levegőszennyezettség mérést végezni, mert könnyen kiderülhet, hogy téved.

Bődületes áll-leesés, csodálkozás az eredménye a légszennyezettség mérésnek zöldövezeti lakóházas környezetben, főleg télen, a fűtési időszakban.

A pollenek is intenzívebben lebegnek, szállnak a levegőben tavasszal, nyáron, ám a téli időszakban azok a szomszédok szennyezik a levegőt brutálisan, akik mindenféle szilárd anyagot, hulladékot elégetnek. Illetve egyes üzemek, ipari létesítmények is erőteljesen hozzá tudnak járulni a levegőszennyezéshez. Kazincbarcika, Miskolc, Ózd környékén, s a Mecsek lábánál a leggyakoribb a szmog, amikor is a szálló por koncentráció magas mértékét mérik. Érdemes rá odafigyelni. Egészséges szervezetet is meg tudja viselni, az allergiásokét meg pláne.

Az otthoni környezet, és életminőségünk javítása szempontjából a párásítás hasznosabb, mint gondolná. A párásítás ugyanis sokoldalú, praktikus megoldás, melyre nem csak a téli időszakban van szükség. Természetesen, ha Önnél a páratartalom megfelelő, akkor már nyert ügye van, s komfortos lehet az életkörülménye.

A jó közérzethez nélkülözhetetlen a jó levegőminőség.

Mely egyik alkotóeleme a páratartalom – mely együtt kell, hogy járjon kellemes hőmérséklettel és alaposan tiszta levegővel.

Ezek hármas ötvözete biztosítják az Ön számára az egészséges levegőminőséget, jó hőérzetet, elősegítik a jó közérzetét.

Nem hiába a cégünk, a Bonair szlogenje a Jó Közérzet Otthonában- mivel termékkörünk az otthoni jó közérzet, komfortos élet megteremtését szolgálja. A több évtizedes tapasztalatunk alapján a levegőminőség javítására is van már kellő rálátásunk.

Ma már minden lakásban kellene légtisztító. De miért? A légszennyezés csak a szabadban jelent gondot, nem? Sajnos ez nem igaz. Otthonában és munkahelyén is folyamatosan ki van téve a légszennyezésnek.

Azt gondolják sokan, hogy vidéken egyértelműen jó és egészséges a levegő. A nagy dózisú virágpor, a poros levegő, s a szilárd anyagok tüzelése kapcsán keletkező korom, finom por azonban megterhelheti a légzőszervünket a vidéki levegő belélegzésekor is. A városi levegőről pedig már köztudott, hogy egészségre ártalmas.

Jellemzően kevesebb a virágpor a városban, viszont sok a por, baktérium, vírus és az autók által kibocsátott kipufogó gáz.

A nagyvárosok levegője sokszor már valóban egészségtelen. Hogyan is védheti tüdejét, szervezetét, hogy egészségesebb levegőt lélegezzen be? Erre adunk most javaslatot.

Fiatal párok, szerelmesek együtt járnak. Műszaki berendezések miért is ne járhatnának együtt?

Oké, mókázunk, ha nem is kéz a kézben sétálgatás, de egy szobában mindkettőre lehet egyszerre szükség, így szoros együttműködés alakulhat ki kettejük között.

Azaz a forró nyári napokon a klíma használata mellett a száraz levegő nedvesítésére szükség van. A levegő páratartalmának növelése egy jó párásító által elérhető. Így a levegőt szárító klíma mellé egy folyamatosan dolgozó, hatékony párásító is szükséges lehet ahhoz, hogy a kellemesen hűvös szoba páratartalma is ideális legyen.

Használjak párásítót a klíma mellett?

Kíváncsi az érveinkre? Elmondjuk, hogy miért jár kéz a kézben a párásító és a klíma.

Száraz a levegő és túl sok a por, szösz? 

Párásítás és légtisztítás is jól jönne a szobában?

Halott már a levegőmosó készülékekről? Angolul elterjedt fogalom az airwasher -ami nálunk magyarra fordítva: légmosó.

Új szokás: már nem csak a ruhákat mossuk, hanem a levegőt is. Ez nem úri hóbort. Ha száraz a levegő, akkor mossa ki a levegőt légmosóval!

Egyrészt az optimális páratartalmat tudja biztosítani, másrészt pedig a levegőben szálló portól, szöszöktől mentesül a légmosó használata által.

A légmosó párásítás közben gyengéden kimossa a levegő nagyobb szemcséjű szennyeződéseit.

Szennyezett a levegő? Mossa ki! Használjon BONECO légmosót, hogy otthona levegője tiszta és páradús legyen! Hogy működik a légmosó?

Egyszerűen: Beáramlik a koszos levegő és a páradús tiszta pedig kijön. Ismerje meg a légmosós párásítás elvet a továbbiakban.

Azonos téli időszakban vagy akár egy épületen belül is egyszerre felmerülhet a párásítás és a páramentesítés igénye is. Azaz olykor vagy egyik épületszárnyban, szinten túl magas a páratartalom, máshol meg túl alacsony.

Furcsán hangzik, igaz?

Egyrészt a szervezetünk és növényeink is jelezhetnek, hogy túl száraz a levegő. A levegőszárazság elsődlegesen a nyálkahártya kiszáradásával, köhögési inger, orrvérzés által érzékelhető az emberek számára. A túl párás levegő esetén pedig már akkor van gond, amikor megjelenik a penész.

Nos, ezt ne várja meg, előzze meg a rendszeres páratartalom mérés által és annak alapján párásítási vagy párátlanítási intézkedésével.

A légtisztítás minden dohányos és környezete számára enyhülést hozhat. A cigarettafüst ugyanis számos egészségre káros anyagot tartalmaz. Többek között kátrány, nikotin, cián hidrogén és arzén is kimutatható...

Aki csak egy dohányos közelében él, annak is kijut e káros anyagokból, s a füstből. Hiába nem dohányzik, a füstös levegőt, annak az összes részecskéjével együtt belélegzi.

A szoba levegője tisztább lehet és a dohányszag mérsékelhető, ha egy hatékony légtisztító készüléket használ. A HEPA szűrő a levegőben lebegő részecskék kiszűrésére hivatott, míg a dohányszagot az aktív szénszűrő köti meg. Így légtisztító választás alkalmával a dohányfüst megszűrésére célszerű olyan levegőtisztító berendezést választani, mely többféle szűrőt tartalmaz.

A cigifüst zavaró? Az aktív szén segít a kellemetlen szag megkötésében! Az egészségét védené?

Akkor HEPA szűrős légtisztító készülék zümmögjön a szobájában, hagyja, hogy a levegőt megtisztítsa!

Ne terhelje tüdejét, hanem védje egészségét! Szerezzen be egy svájci BONECO légtisztítót, hogy többé ne kelljen a szennyezett utcai levegőhöz hasonló lakókörnyezetben élnie.

Nem csak az utcai levegő, városok levegője szennyezett, hanem a zöldövezeti levegő sem biztos, hogy egészséges. Sokak nem gondolnák, hogy vidéken, hegyvidéken is lehet magas a légszennyezettség.

A szmogtérképet, szmogriadós híreket érdemes megfigyelni, mert jellemzően hazánk Északi-középhegysége, illetve a Mecsek lankái a legérintettebbek a magas szálló por, egészségtelen levegőminőség vonatkozásában. Tehát nem csak Budapest és a nagyvárosok levegője káros az egészségre.

Kétségkívül, nagyvárosokban az autó gázok is szennyezik a levegőt, s a por is jellemzően jóval magasabb mértékű, mint a nyugodt, zöldövezeti tájakon, ahol csak a madár jár, autók alig.

Tudta, hogy párásítással is védheti a tüdejét a vírusos megbetegedésektől? Sokszor a torokfájás, a köhögés, a légzési problémák és makacs vírusos megbetegedések hátterében lakásunk lecsökkent páratartalma áll.

Ezért a levegő nedvességtartalmára, az optimális páratartalomra fontos gondosan ügyelni, azt biztosítani. Kerülje el, hogy száraz levegő belélegzése miatt kiszáradjon a nyálkahártyája, könnyebben megtelepedjenek a vírusok és a baktériumok, betegségekre fogékonyabb legyen!

A párásítás egy egyszerű prevenció száraz levegő esetén.

Cégünk, a BONAIR a több mint két évtizedes működése alatt már kellő jártasságot szerzett a levegő minőség javítása terén. Ügyfeleink információit, tapasztalatait is hasznosítjuk, amikor Önnek

a levegő párásítása vagy levegőtisztítás vonatkozásában tanácsot adunk.

Az adventi időszakban a sok lótás-futás mellett nagyon jó otthon megpihenni, ajándékokról gondoskodni, tea vagy forralt bor mellett az ünnepi menüsort tervezgetni, adventi gyertyát gyújtani vasárnaponként.

Fontos, hogy ez az adventi készülődést jó közérzetben tehesse meg.

A jó közérzet megteremtéséhez hozzátartozik az optimális páratartalmú, tiszta levegő is.

A 40-60% közötti páratartalmú lakásban a hőérzete is jobb tud lenni, illetve a megfelelő páratartalom és légtisztítóval megszűrt levegő segíthet távol tartani a légúti megbetegedéseket.

A Bonair párásító és légtisztító készülékei ebben segítik Önt. Mi még most pluszban néhány jótanáccsal látjuk el, hogy nyugodt, örömteli adventi időszakot élhessen át.

Többször előfordul, hogy úgy találnak meg minket a kedves ügyfelek, leendő párásító tulajdonosok, hogy egészségügyi panaszukkal orvosnál jártak, s a kórházban, rendelőben BONECO párásítóval találkoztak.

Természetesen nagyon örülünk annak, ha a két évtizedes munkánknak olyan eredménye van, hogy az orvosok is megtapasztalják és elismerik a párásítás jótékony hatását, s a munkájuk során BONECO párásítót használnak, alkalmaznak.

A svájci BONECO párásító készülékek nem orvostechnikai, gyógyászati eszközök. Eddig még nem jártuk végig a bürokrácia rögös és nagyon drága útját az OGYEI minősítés, EMKI eljárás érdekében.

Így az egészségpénztárra elszámolható párásító körébe csak addig sorolhatók a párásítóink, amíg az egészségpénztár az OGYEI minősítési dokumentáció nélkül elfogadja.

Kijárta az iskolát, minden vizsgán bizonyított, de diplomája nincs- egyetemista diákhoz hasonlítható a mi BONECO párásító gyerekünk. Papírja nincs, de egészséges levegőt párásít.

Megérkezett a Bonair-hez a BONECO új fejlesztésű légtisztítója, mely igazán nagy lakóterek vagy irodák levegőminőségének a javítását szolgálja. A BONECO P700 HEPA szűrős légtisztító akár 50-100m2 területen is alkalmas a tökéletes levegőminőség megteremtésére.

A megújuló felhasználói igényekre és az egyre nagyobb méretű nappali helyiségekre is gondoltak a svájci BONECO fejlesztő mérnökei, amikor a nagy teljesítményű BONECO P700 légtisztítót megalkották. Igény volt már a nagy lakóterek egy készülékkel megoldható légtisztítására.

Tologatható légtisztító, kerekeken gurítható levegőszűrő elég nagy ritkaság.

Most már ilyen is létezik, s nem másutt, hanem a BONECO levegő minőség javító készülék terméksorában, s a magyar Bonair kínálatában.

Most bemutatjuk Önnek, hogy mit tud ez a fantasztikus teljesítményű légtisztító.

Ősszel a fűtési szezonnal beköszönt a párásító szezon is. Idén már szeptemberben el kellett indítani a fűtést a hideg miatt. Ezért aztán máris megszaporodtak cégünknél a BONECO párásító, illetve a párásító tartozékok iránt érdeklődők.

Párásító tartozék igény amikor a fűtés beindul, s kiszárad a levegő, velejárója a párásító készülék elindításának.

Mivel korán lehűlt az időjárás, sok lakásban, családi házban meg kellett kezdeni a fűtést, s a fűtéssel együtt a gondoskodó, egészségtudatos ügyfeleink a párásítójukat is elővették vagy pedig új párásító beszerzésébe kezdtek.

Itt a nyár, a kánikula, s már igazán itt az ideje, hogy beszámoljunk arról, hogy a Bonair termékválasztéka milyen termékekkel bővült, minek van szezonja éppen. Cikkünkben a klíma, fagyi, aszaló a főszereplők.

No meg persze a nyár. A nyár számunkra az élvezetek időszaka. A napsütés, a meleg, a vízpart, a fagyi és a finom grill ételek- ezeket mi legalábbis mind élvezzük nézni, érezni, fogyasztani.

Nyári szezonális háztartási termék újdonságok a Bonair kínálatában.

A német grillsütő készülékek a nyári étkezés remek eszközei. Egy elektromos grillen gyorsan készülhet grill ételsor, de akár lassú sütést, BBQ sütést is választhat. Fenséges pulled porkot- azaz tépett malachúst tálalhat, megörvendeztetheti ínyenc barátait az egyre inkább népszerű hamburgerrel vagy pulled pork-kal. Desszertként egy házi készítésű fagyi és tölcsér zárja a sort, ezt ajánljuk Önnek. Ismerje meg a Bonair újdonságait, s csapjon le rájuk még a nyáron!

Az év vége és karácsony közeledtével sokan törik a fejüket, milyen ajándékot adjanak szeretteiknek. A legtöbben olyan értékes ajándékot választanak, aminek a megajándékozott biztosan örülni fog...

A számtalan unalmas nyakkendő, kardigán után már azért előfordulnak hasznosabb és érdekes karácsonyi ajándék lehetőségek is. Egészségmegőrző vagy wellness készülékek, netán pl vérnyomás mérő készülékek igazán hasznosak.

Mit szólna hozzá, ha a család közös karácsonyi ajándéka egy légtisztító lenne?

A hatékony légtisztító a karácsonyfa alatt is működhet már, de onnantól a pályafutása meredeken ívelhet felfelé, ahogy a család jó közérzete is a tisztított levegő belélegzése által.

Szobai vagy hálószobai légtisztító legyen? Hol használnák leginkább? Fürkéssze ki a családi igényeket!

Netán túl száraz a levegő, nem csak a levegőt tisztítani, hanem párásítani is kellene?

Nosza, a Bonair párásító készülékei is szívesen öltöznek piros masnis dobozba és a karácsonyfa alá.

1996.május 24-én történt meg a Bonair – teljes lánykori nevén Bonair BG kft- alapítása. Azaz mindjárt 20 éves a Bonair! Így nem csak az ember lánya korosodik, éli a felnőtt életét, hanem a cégünk is.

E jeles alkalomból, őrült akciókkal várunk minden kedves érdeklődőt, egykori és leendő vásárlónkat! Az immár 20 éve megalapított BonAir, születésnapja alkalmából némi meglepetéssel is készülünk.

Bonair akciós ajánlat a bűvös 20-as szám szellemében került kialakításra.

Nézzen körül alaposan a Bonair párásító, konyhai készülék kínálatában! Szemezgessen kedvére, hátha most e kivételes alkalom folytán soha nem látott kedvezményes áron juthat hozzá a kiszemelt Bonair készülékhez.



Minden évben, az asztmával kapcsolatos tudatosság, és a kezelés fontosságára való figyelmeztetés jegyében kerül megrendezésre a GINA (Global Initiative for Asthma) kezdeményezésében az asztma világnap.

A levegő tudatos kezelésével a korlátok nélküli életért -ez cél, s a levegőtisztítás erősen kötődik ahhoz, hogy jobb legyen a közérzetünk.

A könnyedebb légzés elérésének érdekében mi is sokat tehetünk, tudatos életmódváltással, és a levegő minőségére való figyelmességgel, a minket körülvevő levegő kezelésével.

Az asztma kezelése kapcsán fő célunk a tünetek enyhítése, vagy teljes megszüntetése kell legyen!

Légtisztító használata, párásítás alkalmazása befolyásolhatja az asztmás beteg életminőségét.

Mivel cégünk, a Bonair légtisztító kereskedő, forgalmazó két évtizede, így van már némi rálátásunk a légtisztítás előnyeire. Az asztma világnapja jó apropót teremt most, hogy a levegőtisztítás téma legyen.

Párásító szezonnak a fűtési időszakot nevezzük. A túlszigetelt házak, nyílászáró cserés panel lakások levegője már nem feltétlenül szárad ki a fűtési időszakban, néhol inkább a magas páratartalom okoz teendőt.

A páratartalmat mindenképpen ajánlott mérni, figyelni. A jó közérzethez -emberek, növények, kisállatok számára -jellemzően 50% körüli páratartalom szükséges hazánkban.

Amikor a páratartalom érték 30% körül vagy az alatt van, akkor száraz a levegő, nedvességtartalma pótlásra szorul. Vízzel kínáljuk, csak nem pohárban töltünk, loccsantunk a levegőbe, hanem…

Hatékony párásítás megoldására elektromos párásító készülék használatát javasoljuk.

Cégünk, a BONAIR két évtizede foglalkozik párásító forgalmazással, a svájci BONECO párásító gyár hivatalos magyarországi forgalmazói vagyunk. Tudjuk, hogy mit ajánlunk, s azt is, hogy Önnél hogy lesz komfortos, megfelelően párás a szoba.

Az októberi, novemberi napok már hiába napsütésesek, egyre kevesebbet szellőztetünk. A zárt ablakok. szellőztetés hiánya hozzájárulnak ahhoz, hogy a lakás túl párás.

A magas páratartalom által alakulnak ki penészes falak a szobában, pincében.

60% feletti páratartalomnál a falakban megindul a gombaspórák szaporodása, melyek egy idő után a falakon láthatóan is megjelennek. Amikor penészes a fal, akkor már a gombaspórák roppantmód elszaporodtak. A penész eltüntetése és az penészesedés okának megszüntetése egyaránt teendőt jelent.

Penész jelent meg már Önnél is? Ismeri a penészes falak undorító, ijesztő látványát?

Csúnya látvány a penész, ám ha jól belegondol, akkor az esztétikai élménynél az egészségkárosító hatás sokkal kiábrándítóbb.

Cégünk, a Bonair BG Kft 2005. ősztől forgalmazza a németországi STEBA háztartási készülékeket.

A német grillsütők már rengeteg magyar otthonában bizonyították, hogy praktikus konyhai eszközök, az elektromos grillen egyszerű és könnyű a grillezés.

A grillsütők tárháza fergeteges, kontakt grillekből is többféle, raclette-ből szinte már megszámlálhatatlan féle-fajta van a STEBA kínálatában. Az asztali grillek és BBQ álló grillek is nagy kedvenceink, fantasztikus grill élményekkel gazdagodhattunk általuk.

A STEBA a grillsütők mellé felsorakoztatta az ételkészítéshez szükséges más praktikus készülékeket, s kiegészítette egy komplett háztartási készülék választékká.

A német STEBA gyári árai nyár elején a gyártói költségek, valamint a nemzetközi árfolyamváltozások miatt megemelkedtek, így ezzel nekünk, a magyar forgalmazónak is foglalkoznunk kell.

A Bonair a jó közérzetet szolgáló termékeket forgalmazza, melyek egyik kategóriáját képezik a grillek. Ez hétköznapi ételkészítési mód is lehet, ám jellemzően társasági összejövetelek ételkészítés módja.

A Bonair kínálatában elsődlegesen olyan háztartási készülékek találhatók meg, melyek az egészséges étkezést szolgálják, mindamellett a grillezés élményét, sikerélményét is megadják.

Elektromos grillek Németországból, ahol már rájöttek a németek, hogy egy megbízható márka terméke hosszú éveken át nagy segítség a konyhában. A német STEBA elektromos grill kínálatából ajánljunk jópárat az egészséges táplálkozáshoz, ételkészítéshez.

Akár kontakt grill, raclette vagy asztali-és álló grill is lehet az Ön kiválasztottja, de mindegyik grill fajta előnyét megismerheti, a különböző ételekhez, eseményekhez pedig variálhatja a használatukat. Akár a lábosokat a főzésnél, úgy az elektromos grillsütőt is az alkalomhoz, mennyiséghez igazodva vegye elő.

A szuvidolás, szuvidálás új fogalmak, konyhatechnológiai eljárást takarnak. Vákuumban tartott alapanyag kerül 60°C körüli egyenletesen meleg vízfürdőbe, majd ezt követően lehet hirtelen átsütni, grillezni. Feltétlenül úgy kell rá tekinteni, mint egy előkészítési, előfőzési eljárás.

Az alapanyagok hőkezelése, ám még átsütést igényelnek. Az új konyhatechnológia Nyugat-Európában már nagyon népszerű, s a vendéglátóipari, éttermi szuvidálás után otthoni SousVide készülékek is megjelentek.

Beszállítónk, a német STEBA gyár választéka is kínál SousVide főző edényeket, szuvidáló készüléket.

Illetve a szuvidáláshoz kapcsolódik a vákumfóliázás, az ételek vákumozása, amire a STEBA vákumfóliázó gépek alkalmasak. Kibővült STEBA konyhai kisgép választékot kínál már Önnek cégünk, a Bonair, így háztartását hasznos és praktikus eszközökkel szerelheti fel.

Az egészséges ételkészítés eszközeinek tárházával találkozhat már itt a Bonair webáruházban is.

Ismerje meg őket és olvasson most az újabb ételkészítési eljárásról, a szuvidálásról.

A légúti megbetegedések kivédésében fontos szerepet játszik az optimális páratartalom. Párásítóval kellően párás a szoba levegője, nem száradnak ki a nyálkahártyák, ezáltal csökken a megbetegedés esélye.

Ugyanis a baktériumok, vírusok könnyebben megtelepednek a száraz nyálkahártyán, így száraz levegő esetén megnövekszik az emberek légúti fertőződési esélye.

Az optimális páratartalom mind a környezetünknek, mind pedig a szervezetünknek, egészségünknek kedvez. Milyen páratartalom az optimális? Amikor a relatív páratartalom érték 40-60% között van, akkor mondhatjuk azt, hogy kedvező a levegő nedvességtartalma, komfortos a környezetünk, elősegíti a jó közérzetet.

Ha száraz a levegő, akkor párásítás szükséges. Cégünk, a Bonair immáron közel két évtizede forgalmazza a svájci BONECO párásító készülékeket. Ezáltal párásítás szakértelmet sikerült már szereznünk, úgy gondoljuk, hogy kellő tapasztalattal rendelkezünk.

Sokaknak kellemes élményt jelent a grillezés, társasági összejöveteleket, finom falatokat. Grillezésként elsődlegesen a nyílt tűzön vagy faszenes grillen történő sütögetés él a köztudatban.

Aztán a fit étrend számos eleme is grill étel. Jó, ha odafigyelünk táplálkozásunkra, a grillezés menetére, hogy az elkészített étel valóban a szervezetünket táplálja. A német STEBA elektromos grilljei az egészséges grill eszközei.

Faszenes grillezés macerával és kormozással

Ki ne ismerné a bosszúságot, amely a grillezés kezdeténél a begyújtással kezdődik, s folytatódik a parázsba kicsöpögő zsírral, az elszenesedett, kiszáradt húsokkal, valamint a party után a sütőről a korom eltávolításával?

 

Már csak pár napot kell várni a HIBRIDRE. A BONECO új párásító-légtisztító kombójára, a várva várt csodára.

Az új technológiájú és formatervezésű BONECO légmosó család születik, mely nagy levegőszűrővel is rendelkezik. Így a párásítás mellett intenzívebb légtisztítás kap szerepet. Akár külön is lehet választani a funkciókat, nem úgy mint a légmosó esetében, hogy csak párásítás közben tisztítja némiképp a levegőt.

Az egy készülékkel biztosított optimális páratartalom és tisztított levegő nyugodt alvást hozhat el sokaknak. S egyre közelebb van már, napokon belül elérhető a magyar ügyfeleink számára is.

Ahogy ígértük, mi, Bonair a BONECO magyarországi hivatalos forgalmazója már láthattuk, tesztkészüléket üzemeltethettünk. Mégis izgatottan várjuk, hogy Önnek is megmutathassuk, átadhassuk a csodát, a csúcsteljesítményű hibridet.

Már csak pár napot kell várni a HIBRIDRE, a héten megérkezik. Örömteli a bejelentésünk, miszerint novemberben közepén megérkezik az első BONECO hibrid párásító légtisztító.

Az ultrahangos párásító gondoskodást, karbantartást igényel. Ha használják, akkor tisztítani, karbantartani szükséges kb heti rendszerességgel. Több szempontból is célszerű lágyított, szűrt vízzel használni: növeli a párásítás teljesítményét és a párásító élettartamát, s kevesebb karbantartást igényel.

Az ultrahang membrán érzékeny, az ásványi anyagok lerakódása akadályozza annak helyes működését, elvízkövesedése esetén nem működik a párásító.

Mivel a párásító tulajdonos feladata a karbantartás, a feladatának elmulasztása, az ő gondatlansága nem róható fel a készülék hibájának.

Sokat tehet azért Ön is, hogy a párásító hosszú évekig jól működjön, ezért végezze el a rendszeres karbantartását. Segítünk ebben útmutatásainkkal, hogy az ultrahangos párásító tisztítása könnyen, rutinszerűen menjen.

Lássuk, mik a Bonair tanácsai az általunk forgalmazott ultrahangos párásító karbantartásához!

Szeptember elején a berlini IFA kiállításon, beszállító partnereink standjain megismerkedhettünk az új termékekkel. Több STEBA és BONECO újdonsággal bővül már idén a Bonair választéka is. Innováció a Bonair-nél is várható a külföldi partnereink által.

Új légmosó és légtisztító várható a zászlóshajó BONECO termékpalettájába. Ráadásul nem is egy párásító készülék újdonság debütált, hanem 3! S ha a mennyiség nem lenne elég, akkor a milyenség is rádob egy lapáttal, ugyanis a párásító és légtisztító kombinációja mostantól hibrid nevet visel a korábbi kombi készülék helyett, s az ifjú BONECO hibridek külön-külön párásítás és légtisztítás együttesére is képesek.

Beszámolunk még a STEBA és a Cloer konyhai készülékekről, újdonságairól is, mit láttunk a berlini IFA kiállításon most szeptember elején.

1996. május 24-én alakult meg cégünk, a Bonair BG kft. Akkor, az ügyvéd előtt a társasági szerződés aláírásakor csak vágyak, remények, tervek voltak. Ilyen hosszú távú elképzelések, hogy ha felnőtt korba lép a Bonair, mi lesz, még át sem futottak az agyamon.

Fiatalon céget alapítani számomra olyan volt, mint az első gyerek. Nagyon sok odafigyelést és törődést, gondoskodást igényelt.

S ez így van a mai napig is, hiába lenne jó kicsit elengedni, még ebben a tinikorban nagyon oda kell rá figyelni.

Bő két hét múlva 18 éves a Bonair. Köszönet mindazoknak, akik a Bonairt, a Bonair termékeit választották, s ezáltal a Bonair BG Kft életben maradását segítik.

Lakása, amiben száraz a levegő több szobából áll? A párásító is több helyiséget kell, hogy párásítson?

A Bonair mint párásító forgalmazó cég különböző szobaméretre és ügyfél igényekhez igazodó párásító berendezéseket kínál. Egyik szobából a másikba is át lehet vinni egy készüléket, azonban a hatékony párásítás úgy alakul ki, ha minden szobába, zárt légtérbe elhelyez egy-egy párásító berendezést. Ez néhány családnak erős anyagi terhet jelent. Szeretnénk elősegíteni, hogy optimális páratartalom legyen minden olyan helyiségben, ahol sok időt töltenek.

Gyerekszoba párásító, hálószobai vagy nappali párásítás, különböző berendezésekkel történjen meg.

No, meg persze mindegyik BONECO párásító legyen.

Ehhez alakítottunk ki egy vonzó ajánlatot.

Egyes BONECO párásítókból párásító csomag ajánlat, szuper kedvezmények a bonairshop-ban!

A visszaszámlálás megkezdődött, elkészülni, vigyázz, rajtol a fűtésszezon! Ráadásul a fűtésnek köszönhető száraz levegő nem jár egyedül, támad a megfázás, nátha és mindenféle felsőlégúti megbetegedés is.

Vedd fel a harcot és légy ellenálló...ez esetben egy párásítóval!

Elő a meglévő párásítót, nézd át, s állítsd harcra kész állapotba! Ehhez a párásító átnézése, üzemkész állapotának ellenőrzése és a párásító tartozékok cseréje szükséges.

A téli párásítási igény az egyre erősödő fűtéssel érkezik meg, ugyanis ilyenkor a szobában könnyen lesz száraz a levegő. A levegő nedvességtartalmát pótolni szükséges, hogy ezen enyhítsen.

A párásításhoz párologtató vagy hatékonyabb elektromos párásító berendezést használjon.

Az utóbbiak jellemzően tartozék igényesek, melyek cseréje minden új fűtési szezonnál esedékes.

Még itt a nyárutó, alig hihető, hogy az ősz közeledik. A tél meg még pláne nagyon távolinak tűnő.

Ezért amikor nátha, orrfolyás jelentkezik kérdésessé válik, hogy megfázás, vírus fertőzés vagy légúti allergia áll-e a háttérben.

Ha szemviszketéssel, máskor is jellemző allergiás tünetekkel társul, akkor szinte biztos lehet abban, hogy a levegőben allergének vannak, amik a szervezetét irritálják, s ez a válaszreakció az immunrendszere részéről.

Volt már hasonló tünet parlagfű időszakban? Járt parlagfű közelében?

Zárt térben, ahol tisztított levegő van, ugyanúgy folyik a szeme, orra? Légtisztítás mellett is megmaradnak a kellemetlen érzetek?

Gondolkodjon el kicsit, hogy a nátha okozója parlagfű lehet-e!?

Azt gondolja, hogy grillezni csak hétvégén lehet? Tudja, hogy a Grill ételek az egészséges étrendjének a részét képezhetnék, ám nehézséget okoz, hogy a hétköznapokon hogy készítse el?

Nos, ebben segítünk Önnek, rá szeretnénk világítani, hogy a grillezés nem csak nyári és szabadtéri elfoglaltság, s kiváltképp nem a hétvégékre korlátozódik.

Grillezni egyszerű és gyors – kiváltképp, ha a rendelkezésére áll egy STEBA elektromos grill.

Németországi gyártó a STEBA, s az elektromos grillek széles választékát vonultatja fel, mely egy részét mi, a magyar forgalmazók is megmutatunk Önnek. Akár pár órán belül az Öné lehet és kényelmesen sütheti a finomságokat otthon az elektromos grillen. Vagy akár a munkahelyén ebédszünetben.

Beázott a pince? Beázott a garázs? Nedvesek a falak? Falszárítás, pinceszárítás esős időjárási körülmények között természetes módon. Hatékony nedvességelvonó, páramentesítő megoldás a kompresszoros párátlanító.

Az árvíz sok családi ház pincéjét, alsó szintjét vízzel áztatja.

A víz kiszivattyúzása után is nedvesek maradnak a falak, melyek természetes kiszárítása nehézkes és hosszadalmas.

A falszárítás hatékony módja a kompresszoros párátlanító készülék használata. A helyiség méretétől és a nedves falak felületétől függ, hogy egy vagy több páramentesítő készülék elhelyezése javasolt.

Májustól már nemcsak a hétvégék, hanem akár a hétköznapok is egyaránt ideálisak a baráti összejövetelekhez, társasági kimozdulásokhoz, melyek hasznos kelléke egy grill készülék.

Mármint étkezni mindig szükséges, s miért is ne adjuk meg a módját, fogyaszthatnánk finom falatokat, grill ételeket, ha kimozdulunk otthonról vagy társaság jön hozzánk?

Aki szeret enni, imádja az ízeket, az többnyire a grill ételek barátja is. Jöhet hozzá még valami kellemes nedü, s egy bohó, mókás társaság, máris megvan kb minden összetevő, hogy jól érezze magát. Mi a Bonair részéről az ínyenc ételek elkészítéséhez elektromos grilleket ajánlunk.

Az alapanyag beszerzést, előkészítést, helyszínt és társaságot intézze Ön, mi a gyors és kényelmes grillezés eszközét adjuk.

Ilyenkor tavasszal, amikor a természet rohamosan ébred, minden fa virágba borult már, gyakori, hogy az embereknél a tüsszögés, náthást tünetek, azaz allergiás panaszok lépnek fel.

A virágpor, pollenek gyakori kiváltói az allergiának.

A légúti allergia főbb allergénjei a por és a pollenek. Különféle módon reagálunk a megjelenésükre, sokaknál nem okoz panaszt, de egyre többen és többen allergiások, szenvednek a légúti allergének megjelenésétől.

A légúti allergéneket a bőrünkön, hajunkon is hazavisszük, s belélegezzük őket. Szervezetünket irritálják, allergiás reakciókat váltanak ki, úgy mint a gyakori tüsszögés, váladékozó orr, orrfolyás, valamint jellemző allergiás tünet még a szemviszketés.

Szmogos a levegő- elhangzik ez az állítás. Ám mi van igazából a szmogos levegő hátterében?

A levegőben lebegő részecskék nagy mennyisége nagyon finom por. Légköbméterenként mérik a levegő szálló por koncentrációját, s ennek köszönhetően tájékozódhatunk már arról, hogy milyen a levegő minősége, fenyeget-e minket szmog veszély.

Mivel tüdőnk a légző szervünk, így a túl sok por, levegőszennyezettség őt viseli meg, s általa a szervezetünket. Ha kicsit is megkímélné, szeretne kevesebb port belélegezni, akkor a levegőt meg kell szűrnie. Levegőtisztítás már könnyen lehetséges a háztartásokban, magyar otthonokban is.

Cégünk, a Bonair BG kft immáron több mint 15 éve légtisztító forgalmazó, a levegő minőség javítása a fő profilunk. Ehhez kínálunk honfitársainknak párásító és levegő tisztító berendezéseket.

Jobb levegő = jobb közérzet! Ennek megteremtésében segítünk.

Szmog van az országban, helyenként veszélyes mértékben. Sokan nem is tudnak mit kezdeni egy ilyen hírrel. Pláne a vidéken élők, akik azt gondolják, hogy ők aztán abszolút nem érintettek az ilyen témában.

Pedig igencsak érdekes megnézni a szmog térképet, híradásokat, hogy Magyarország mely részein magas a szálló por koncentrációja. Elsőként sosem Budapest jeleskedik, hanem jellemzően Észak-Magyarország. A csodálatos Északi-Középhegység hegyvidéki levegője érintett a szmog kapcsán.

A hírek szerint most a napokban már néhány helyen a szálló por koncentrációja elérte a veszélyes szintet.

Mit tehet, hogy védekezhet ha Önnél is szmogriadó van?

Hogyan óvhatja, gyermekei szerettei egészségét?

Cégünk, a Bonair BG Kft 1996. évi megalakulása óta a svájci BONECO párásító és légtisztító berendezések hivatalos magyarországi forgalmazója. Ahogy a technika fejlődik a párásító választék szélesedik, változik. Ezekkel összhangban a márka-és termékismertető weboldal is megújulásra szorul.

Az elmúlt hónapokban sokat fáradoztunk azon, hogy a svájci BONECO gyár szellemiségéhez igazodóan bemutathassuk a magyar Boneco weboldalon is Önöknek a termékeket.

A BONECO márkaimázs, az európai gyártású párásító és légtisztító berendezések egyre bővülő kínálatát tekintheti meg mostantól a megújult boneco.hu weboldalunkon.

Mivel magyarországi forgalmazóként üzemeltetjük ezt a márkaoldalt, így a boneco-hungary.hu domain is hozzánk tartozik, a két oldalt összekötöttük.

Cégünk a BONAIR működteti mindkettőt.

A téli időszakban felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt gyakoriak a légúti megbetegedések. Ezek gyógyítása a gyógyszeres kezelés mellett -olykor gyógyszerek mellőzése nélkül is Salvus inhaláló kúra alkalmazásával is hatékony lehet.

A Salvus gyógyklima I.

A téli időszakban felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt gyakoriak a légúti megbetegedések. Ezek gyógyítása a gyógyszeres kezelés mellett (olykor gyógyszerek mellőzése nélkül is) inhaláló kúrával is hatékony lehet.

A gyermekek kisebb átmérőjű légutaiban a gyulladás, irritáció hatására létrejövő szűkület jelentősebb, mint a későbbi életkorokban. A légúti fertőzések ritkán lokalizálódnak a légzőrendszer egyetlen részére.

A krupp a kisgyerekek betegsége

Az acut subglotticus laryngitis (pseudocroup) leginkább az 1-5 éves korú gyermekek betegsége, de előfordulhat korábbi és későbbi életkorokban is. Oka leggyakrabban vírus vagy baktériumfertőzés, és megfigyelhető, hogy a betegség gyakori ismétlődésekor a háttérben sokszor gennyes arcüreggyulladás és/vagy az orrmandula chronicus gyulladása szerepelhet.

A tüneteket bizonyos esetekben allergiás és psyches tényezők is előidézhetik. Néhány napig tartó enyhe nátha, esetleg rekedtség után éjszaka, hirtelen jelentkező fémes-érces, ugató jellegű száraz köhögés, belégzési nehezítettség és kifejezett nyugtalanság, szorongás jellemző a betegségre.

Cikkünk első részéből már megismerhette, hogy a légúti megbetegedések, gyulladások enyhítésére természetes gyógymódot jelenthet a SALVUS víz köddé porlasztása. A Salvus inhalálás eszköze lehet az orvosi inhalátor vagy egy kiváló BONECO ultrahangos párásító.

SALVUS inhalálás BONECO párásítóval

A SALVUS inhaláláshoz használhatja a svájci BONECO ultrahangos párásítóját, mivel az 1 mikron közeli szemcseméretre porlasztja szét a vizet, akár az orvosi inhalátorok. Így a BONECO ultrahangos párásító több funkcióra is képes, a szoba párásítása mellett hasznosíthatja Salvus víz inhalálásra is. A fejlett ultrahang membrán a Salvus víz ásványi anyagait kiporlasztja a levegőbe, s annak belélegzése jótékony hatással lehet a légutakra.

Pormentes lakás- hiú ábránd

A legtisztább lakás sem pormentes! Ne higgyük azonban, hogy az allergiás tünetek megjelenése egyenes arányban áll a lakásban található por mennyiségével!

Korunkban, a gyorséttermek és zacskós ételek világában fontos lenne, hogy valóban tápláló, vitaminokban gazdag, friss alapanyagokból készült ételeket együnk.
Az egyik legkíméletesebb eljárás, mellyel az étel megőrzi vitamin és ásványi anyag tartalmát, az a párolás.

Egy allergia lehet szezonális, vagy egész évben tartó. Az időszakos allergiákról az mondható el, hogy a tünetek az év bizonyos időszakai alatt erősödnek fel.

A légúti allergiák kiváltója jellemzően fű, fa, virág, ezek pollenjei, amik a levegőben szállnak. Belélegzésük okoz irritációt, immun reakciót a szervezetünkben. Az allergiás tünetek, panaszok mérsékelhetők a levegő megszűrésével.

Száraz levegő esetén az optimális páratartalom eléréséhez víz párologtatása, párásítás szükséges.

Testünk hőegyensúlya a lakásban akkor a legkedvezőbb, ha a helyiség levegőjének hőmérséklete, mozgási sebessége, a határoló falak hőmérséklete és a páratartalom optimális.

Míg az első három feltételt lakásunk hőszigetelése, fűtőkészülékeink biztosítják, a megfelelő páratartalomról mindig külön kell gondoskodnunk. Az ideális páratartalom 40-60% közötti relatív páratartalom érték.

Télen, 10C alatti hőmérsékletnél állandóan párahiányos levegő alakul ki a fűtött helyiségekben ami már egészségkárosító hatású. Ma már szerencsére sokat tudó, megbízható párásító készülékekből választhatunk a levegő nedvességtartalmának növelésére, azaz a párásításra.

A párásító berendezések fajtái

Az elektromos párásítókat két kategóriába sorolhatjuk:

Melegpárásító

Hidegpárásító

Még a fűtési szezon előtt ellenőrizze, hogy megfelelően működik-e a párásító, netán ne akkor kelljen a szervizbe rohanni amikor már vadul köhög a gyereke.

Próbálja ki, takarítsa ki, ha szükséges, és cserélje ki a cserélendő szűrőket, párásító tartozékokat!

Gondoljon már ősszel a párásító használat közeli szükségességére, várja felkészülten, jól működő párásító készülékkel a fűtési szezont!

Arról a tényről hallottunk, hogy az allergiás megbetegedések legnagyobb hányada 3-5 éves korig, ill. fiatal felnőtt korban alakul ki.

Gyermekeknél egyértelműen az öröklött hajlam lehet a légúti allergia hátterében. S az allergiás emberek száma egyre inkább növekszik, nagyon sokan szenvednek az allergiától.

Lakáskultúra Élőben kiállítás és Ízlelőshow kiállítás

Az idén októberben, második alkalommal megrendezésre került Ízlelőshow-n cégünk is részt vett. Két standot béreltünk, így külön mutattuk be a konyhai eszközöket és a STEBA grilleket.

A folyamatos és megfelelő karbantartás nagyon fontos a párásító használat folyamán. Amennyiben csak a fűtési időszakban használja párásítóját a tavasz beköszöntével igen fontos, hogy megfelelően tárolja a készülékét.

Szeretne kényelmesen, füst nélkül sütögetni? Szeretné télen is felidézni a nyári grill party-k hangulatát? Szeretne egészséges ételeket sütni?

A német Cloer és Steba elektromos grilleken ezt könnyen megteheti. Ismerje meg miért lehet előnyös Önnek egy elektromos grill választása!

Tapasztalataink alapján összegyűjtöttünk praktikus tanácsokat, amik grill készülékeink használatát megkönnyítik, fokozzák a grillezés élvezetét. Általuk az Ön számára is kényelmessé válik a grillezés!

Tanácsaink elektromos grill használóknak szólnak.

A csodás pitypangra is zord tekintettel néz?

Azért mert viszket, könnyezik a szeme sok zöld növénytől? Gyakran kell az orrát fújnia? Ha az ilyen tünetek már igazoltan légúti allergia jelei Önnél, akkor panaszai mérséklésére a beszívott levegő tisztítását javasoljuk.

Küldje szabadságra immunrendszerét!

Itt a nyári szabadságolások ideje, de immunrendszerünk egész évben szolgál minket. Vegye le a terhet immunrendszeréről az allergia szezonban! Szeretné megelőzni az allergiát? Vagy már szenvedő alanya a betegségnek?

A napokban régen látott vendégeket vártam, volt bőven beszélgetnivalónk. A vacsorát tehát ennek megfelelően választottam ki: együnk finomságokat, lakjunk jól, de cseveghessünk is anélkül, hogy állandóan tálalni-lepakolni kelljen.

Némi gondolkodás után a Svájcból adaptált raclette mellett döntöttem. S egy kicsit utánanéztem, hogy a raclettezésnek mi is a sztorija, múltja.

Télen a fűtött helyiségekben a levegő páratartalma drasztikusan csökken akár 20-30% alá is. Az ennyire páramentes levegő: köhögést, fáradtságot, fejfájást, ingerlékenységet, nyugtalan alvást okozhat.

Előfordulhat olyan ház, ahol egyszerre van jelen a különböző helyiségekben a száraz és a nedves levegő. Egyik sem ideális.

Igen gyakori oka a száraz köhögésnek a fűtés beindulása, amikor a száraz levegő miatt a nyálkahártya kiszárad. Kellemetlen, mert megzavarja az éjszakai pihenést, s a jó közérzetünket.

azt tapasztalta, hogy 40% alatti a páratartalom? Jó lenne tenni valamit a növelése érdekében? Tehet egy vízzel teli edényt a fűtőtestre, vagy teregessen vizes ruhát a szobában - régen ezt tanácsolták...

Manapság már jóval hatékonyabb párásítási megoldásokat ismerünk. Pláne itt a Bonairnél!

A poratkák a lakásban mindenütt megtalálhatóak, matracokban, párnákban, kárpitokban, plüssállatokban tanyáznak. Egy új matracban négy hónapon belül megtelepednek. Az állat 20-26 Celsius fokon, párás levegőben, 60-80 százalékos páratartalomban szaporodik a leginkább.

Háztartásunk aprónépei a poratkák

A mikroszkopikus méretű ízelt lábú házipor-atka emberi és állati hámmal táplálkozik. A házipor-atka ürüléke egy erősen irritáló fehérjét tartalmaz.

A házipor grammja 10-20000 atkát tartalmaz.

Egy párásító kiválasztásánál több szempontot is érdemes figyelembe venni. Az első, hogy milyen problémára keresünk megoldást: krupp, gyakori felső légúti hurut, reggeli száraz köhögés, fa bútorok kiszáradása... Aztán van még néhány szempont. Párásító választás a Bonair segítségével…

Párásító választás előtt

Egy párásító kiválasztásánál több szempontot is érdemes figyelembe venni. Az első, hogy milyen problémára keresünk megoldást (pl. krupp, gyakori felsőlégúti hurut, reggeli száraz köhögés, fa bútorok kiszáradása, allergia, stb). Aztán még van néhány más szempont is. Lássuk csak!

Sokan csak időszakos párásító használók. Ez jogos is, mivel a levegő szárazsága határozza meg, hogy van-e szükség párásításra.

Jellemzően két párásítási főidény van: amikor beköszöntenek a mínuszok, kint hideg van és a lakást intenzíven fűtjük, azzal szárítjuk ki a levegőt, illetve nyári nagy melegben a klímaberendezés használatával vagy önmagában a kánikulás időszakban.

Amikor nincs szükség a párásításra, akkor a párásító valahol pihenhet.

Ha a kisgyerek éjszaka száraz, kínzó köhögésre riad fel és fullad, valószínűleg kruppos rohama van.

A tünetek nem csak ijesztőek, különösen a legkisebbeknél veszélyesek is.

A krupp kialakulás kellő alapossággal javában megelőzhető.

Nagy segítségre vannak ebben a hidegpárásító készülékek.

Vigye a tengerpartot saját otthonába! Teremtsen maga körül sós SALVUS gyógyklímát a BONECO ultrahangos párásító készülék segítségével az egyedülálló összetételű bükkszéki természetes SALVUS gyógyvízből!

SALVUS INHALÁLÓ SÓKAMRA alakítható ki otthonában!

SALVUS inhalálás akár mint egy intenzív ködös sóbarlang

A SALVUS sókamrában a SALVUS gyógyvízből ultrahangos párásító készülékkel ködöt állítunk elő. A képződő ködcseppek a SALVUS gyógyvízben oldott anyagokat tartalmazzák, néhány mikrométer átmérőjűek, így elérik a mély légutakat is.

A belélegzett SALVUSŸ köd segíti a légutak megtisztulását, így ajánlott az egyébként egészséges dohányosoknak, városlakóknak, poros környezetben dolgozóknak.

Akár minden negyedik, ötödik honfitársunk szenvedhet a fák, virágok pollenjeitől. Kora tavasztól őszig hullámzó időközönként a gyönyörű zöld növényzet csak látványban szemet gyönyörködtető, mert többeknél már inkább könnyfakasztó.

Duzzadt szemek, heteken át folyó orr, könnyező szem, tüsszögés és sok más kellemetlen tünettel reagálhat szervezete a növények pollenjeire.

Bőrön keresztüli allergia vizsgálat kimutathatja, hogy mely növényekre, s pontosan mire allergiás. Van, amikor az allergia teszt nem is jelzi, de az immunrendszere visssza-visszatérően reagál a természetben egyes növényfajoknál vagy bizonyos időszakokban, s légúti betegséghez hasonló tüneteket produkál.

A gáztűzhelyeket az elektromos, üvegkerámia főzőlapok váltották fel rengeteg magyar háztartásban.
Az elmúlt egy-két évtized lakásfelújítási divatja a tűzhelyek, főzőlapok lecserélését is érintette.

Van, aki örömmel használja a kerámia főzőlapokat, vannak akiknek bosszúságot okoz, illetve a villanyszámlájukat nagyon megterheli.

A nyugat-európai országokban már egyre nagyobb az energiatakarékos főzőlap iránti igény, s ehhez kapcsolódó trend a konyhában az indukciós főzőlap.

Az indukciós technológia olyan élményt nyújt, amit eddig csak a profik élvezhettek. Gyorsabb, kényelmesebb, gazdaságosabb.

Már Ön is élvezheti itt Magyarországon, otthonában a professzionális konyhák, mesterszakácsok technológiáját! A STEBA indukciós főzőlapjaival elhoztuk Önnek.

Bogácson került megrendezésre az Országos Grill Bajnokság, a versenyben a csapatok sajnálatunkra csak hagyományos, faszenes készüléket használhattak. Azonban a bajnok csapat tesztelte Steba készülékeinket.

Mi is jelen voltunk Bogácson, a Grill Bajnokságon. A STEBA álló grill ugyan mellékszereplő volt, viszont igazán nagyszerűen bizonyított, mert a grill bajnok csapat kipróbálta az elektromos grillezés mesterfogásait is.

Nyár, napsütés grillsütés. Míg a romantikusok várják a faszénen felragyogó parazsat, a céltudatosabbak gyorsan begyújtják a gáz-, vagy elektromos üzemű grilljeiket. De vajon melyik után fenségesebb a lakoma?

Németországban elterjedt az árucikkek tesztelése, erre szakosodott újságok készítenek különféle termékteszteket.

Az elismert német terméktesztelő magazin a Stiftung és Warentest nemrég a grilleket vette górcső alá. Az általunk is forgalmazott német Cloer és STEBA márkák elektromos grill készülékei is bekerültek tesztalanyként.

A Cloer 6589 és a STEBA VG 300 álló gill JÓ eredményt és kellemes ajánlást kapott az elektromos grill kategória. Így bátran ajánljuk Önnek a jövőben is a német elektromos grilleket.

Tudja, hogy mennyi az optimális páratartalom? Tudja, hogy mennyi fűtési költséget takaríthat meg az optimális páratartalom biztosításával? Tudja, hogy teremthet egészségesebb légkört otthonában?

Jaj, ez a sok kérdés! Még ha tudja is a válaszokat a kérdésekre, akkor sem biztos, hogy összeáll a kép Önben, hogy a páratartalom és hőmérséklet milyen összefüggésben van a hőérzettel. Aztán ennek kihatása van az Ön rezsiköltségére, a fűtési költségeire is.

A fűtési szezon Magyarországon az év felét is meghaladja, ennek költség terheitől szenvedünk oly sokan. Azonban sokkal kevesebben figyelnek arra, hogy a fűtött lakóhelyiség páratartalma mekkora.

A téli időszakban, amikor a külső hőmérséklet tartósan 10°C alá süllyed, akkor a fűtött helyiségekben számos olyan tényező, gond jelentkezhet, amire fontos odafigyelni.

Bizonyára szokta Ön figyelni a szobák hőmérsékletét, hány fok van. Akár a külső hőmérsékletet is. Vajon arra is figyelmet fordít-e, hogy aktuálisan mekkora a páratartalom a szobában? Mennyire optimális a páratartalom?

A téli időszakban a fűtés által könnyen lecsökken a levegő nedvességtartalma, sok lakásban száraz a levegő. Odafigyel-e Ön arra, hogy száraz levegő esetén párásítás szükséges? Hogyan oldja meg?

Cikkünkben a téli időszak páratartalmával kapcsolatos információkat osztjuk meg Önnel.

Felmerül az igény a párásításra? Növelni kellene a páratartalmat lakásában?
Mielőtt megvásárolnánk az első utunkba kerülő párásítót, tisztázzunk magunkban néhány szempontot.

Olykor nem csak magunkban, hanem a Bonair tanácsadójával is tisztázhatja, mi is az igénye, mekkora szobába jó a párásító. Milyen fajta párásító felel meg egyáltalán?

Annyi kérdés merül fel a párásító választás kapcsán! Azt szeretnénk, hogy jelen írásunk alapján alapján könnyebben és okosabban választhasson az egyre bővülő párásító kínálatból.

A SALVUS gyógyvíz 1951 óta hivatalosan elismert természetes gyógyvíz. A SALVUS víz a Föld 91 természetes elemének több mint felét tartalmazza. A makroelemek mellett a 11 féle ásványi vitamin is megtalálható benne. Gyógyhatása ivókúraként is elismert.

Számos beszámolót is olvashattunk már arról, hogy gyomorbántalmakra, refluxra, emésztőszervi gyulladásnál gyulladáscsökkentő hatással bír. Egyre elterjedtebb az alkalmazásra a hangszálak, légutak gyulladása esetén is.

A légutak megtisztítása, a gyulladáscsökkentés akkor eredményes, ha a Salvus vizet köddé porlasztjuk és inhaláljuk. Azaz Salvus gyógyklímát alakítunk ki. Az orvosi inhalátorokon kívül a speciális ultrahang membránnal rendelkező BONECO ultrahangos párásítókkal is van erre lehetőség.

A téli hónapokban jellemzőek a légúti megbetegedések. Sajnos ez velünk is évről évre gyakran előfordul. Kisgyerekes családnál, fáradt szervezetnél a gyengélkedések télen eléggé megszokottak.

Hát mi nem szeretnénk ezt megszokni, ezért jelen cikkben azt vizsgáljuk meg, mesélem el, hogy vajon hogy tudjuk elkerülni a téli nyavalyákat, mérsékelni a légúti betegségek mennyiségét és tünetét, erősíteni immunrendszerünket.

Most megosztom Önnel, hogy mi milyen természetes módon enyhítünk meghűléses, köhögéses nyavalyáinkon.

Egyrészt a táplálkozás is sokat tud segíteni, a pihenés, immunrendszer erősítése, másrészt a levegő minőség javítása.

Ez utóbbi a Bonair szakterülete, fontos megemlítenünk a megfelelő páratartalom szerepét a jó közérzet megtartásában.

A PÁRÁSÍTÓ készülék üzemeltetése folyamán fontos a folyamatos és megfelelő karbantartás.
A párásító berendezés használata jellemzően időszakos.

Főként a téli időszakban fűtés mellett jelent gondot a száraz levegő, ekkor van leginkább csak szükség párás levegőre, a párásító használatára. Így sok háztartásban a párásító tavaszi pihenésre vonul, megvárja, amíg újra zavaró lesz, hogy száraz a levegő. Így nem csak a lakásunkra fér rá egy tavaszi nagytakarítás, hanem a BONECO párásítóra is.

Mielőtt amellett dönt, hogy a párásító leállítása hosszabb időre esedékes, úgy gondoskodjon az alapos karbantartásáról, vízkőmentesítéséről, kiszárításáról.

Amennyiben csak a fűtési időszakban használja a párásítót, a tavasz beköszöntével igen fontos, hogy megfelelően tegye el a készülékét.

Ezt mutatjuk most be, hogy milyen teendők vannak a párásító hosszabb időre eltevése előtt.

A nyári hónapok, zöldben dúskáló természet élvezetét elronthatja a városban, vidéken egyaránt fellelhető parlagfű, mely sokaknak okoz kellemetlen panaszokat. Sokszor hosszú ideig nem is derül ki, hogy a szemviszketés vagy a hetekig tartó orrfújás oka a parlagfű allergia.

A parlagfű virágzás augusztusi, szeptemberben okoz irritációt a parlagfű allergiásoknál.

Zárt térben mérsékelheti a parlagfű okozta panaszokat a szoba levegő megszűrésével.

Használ Ön légtisztító készüléket lakásában vagy irodájában?

A levegő tisztításával kivédheti az egyes allergének kellemetlen tüneteinek megjelenését. A HEPA szűrő és a légmosó a légtisztítás területén hatásos.

A párásító folyamatos és megfelelő karbantartása nagyon fontos a használat folyamán. A légmosó hosszú élettartamra tervezték, ezt Ön úgy érheti el, hogy a légmosó karbantartása a használati utasításban leírtak szerint megtörténik rendszeresen.

Európai kiállítások helyszínei, időpontjai megváltoztak. A németországi Ambiente kiállítás közönsége, kiállítói terén is változás történt. Sok európai gyártó inkább már a berlini IFA kiállításra tér át a jövőben, noha az a német főváros háztartások számára szervezett kiállítása, vására.

Mivel nemzetközi európai kiállításokon a külföldi partner cégeink jelenleg nem vesznek részt, így idén Amerikába mentem utánuk. Kíváncsi voltam, hogy jelenik meg az AIR-O-SWISS márka az USA-ban.
A svájci Plaston /Boneco, Air-o-Swiss márkák gyártója/ gyár nagyon sok figyelmet fordított az elmúlt években az amerikai piacra lépésre, az Air-O-Swiss márka bevezetésére, sikerre vitelére. Nekünk a két márka képviselete olykor inkább nehézséget okoz, mert Európában, s nálunk a BONECO az őshonos párásító.

Konyha? Minden, ami konyhával, konyhafelszereléssel kapcsolatos, akár bútor, akár eszköz, akár háztartási gép, megtalálható volt az Arénában a Konyhakiállításon.

Az Aréna tágas terében több tucat kiállító mutatta be háztartási készülékeit, bútorait vagy élelmiszer innovációját.

Előfordult, hogy az alapanyagok elkészítésre kerültek, a mi esetünkben konkrétan elektromos grillen sültek ki.

A Konyhakiállításról nem hiányozhattunk mi sem, német elektromos grill készülékeinkkel jelentünk meg.

Kíméletes étrend készíthető elektromos grillen. Akár hétköznapi gyors vacsora, akár hétvégi kerti party az elektromos grilleken nem kell hosszas előkészület, macerás grillezési rituálé, csak az alapanyag és áram, no meg egy kiváló grillsütő.

A német STEBA grilljeit nyugodt szívvel ajánljuk Önnek, mert finom, zamatos ételeket készíthet játszi könnyedséggel.
STEBA grilljét gyorsan hadba állíthatja, s a takarítása sem oly macerás, mint a faszenes grilleké.

Mi is szükséges ahhoz, hogy a grillezés sikerélmény legyen? Erről írjuk le most gondolatainkat és osztjuk meg Önnel, hogy ha az elektromos grillel kapcsolatban netán távolságtartó, akkor kicsit más színben láthassa, megbarátkozhasson vele. Nézze meg a videót is, melyen séfünket látja STEBA grillen sütés közben és hallgassa meg a grillezés praktikáit, tanácsait is!

Grill étel, fit étrend, ezek egyre inkább kapcsolódó fogalmak. Azonban azzal kevesen foglalkoznak, hogy a grillezett ételek milyen módon, illetve technológiával kerülnek terítékre.

A vendéglátóipari grillezés jellemzően nem a faszenes grillen készült ételek repertoárját sorakoztatja fel, hanem nagykonyhai elektromos grill lapon történik az átsütés.

Az otthoni grillezés fogalma túlnyomórészt a parázson, faszenes grillen történő sütögetésre asszociál.

Ezért, ha Ön a faszenes grillen készült ételeket fogyasztja előszeretettel, akkor érdemes elgondolkodnia. Mennyire egészséges grill étel az, ami begyújtós folyadék vegyszer gőzében kezdett sülni, aztán egyes részei elégtek, kormosak.

Biztos támogatja ez az Ön szervezetét? Egészséges grill ételeket fogyaszt egyáltalán?

Penészgomba spórák szinte mindenhol vannak a levegőben. De csak ott szaporodnak, ahol kedvezőek a feltételek, párás a környezet. Olyan feltételeket kell biztosítani, ami nem kedvez a gombák szaporodásának.

Az őszi bezárkózáskor a tökéletesen záródó nyílászárókkal sok házban a páraszint emelkedik, mert nem szellőztetnek.

A tartósan 60% feletti páratartalom a környezetünknek lehet káros, majd az visszahat az emberi szervezetünkre.

Ugyanis a magas páratartalomnál a gombaspórák láthatatlanul elszaporodnak a falakban. Amikor már penész formájában láthatóvá válnak, akkor már szinte késő, mert a penészt belélegezzük, ami a tüdőre ártalmas.

Ön nyugodtan tud élni olyan körülmények között, ahol undorító fekete penészes a fal, dohos a levegő, s tudja, hogy ezek a saját illetve családja egészsége számára is káros hatással vannak?

talajvíz felszívódik a házba, vizesedik a pince, a ház fala. Beázás után is gyakori, hogy nedves a fal, vizesedik. Egyrészt látványként is bosszantó, másrészt ha tudatosul bennünk, hogy a vizes falak következménye egészségügyi probléma is lehet, akkor még inkább zavaró a nedves fal látványa.

A fal kiszárítása ilyenkor egy komoly feladat. Nem lehetetlen küldés! Kompresszoros páramentesítő nagy segítséget jelent és gyorsítja a falszáradást.

A nedves, beázott lakásokban tenyésznek az allergének, és egy kutatási beszámoló szerint az ilyen környezetben élő gyerekeknél gyakrabban lép fel légúti allergia. A páramentesítő berendezés felgyorsítja a falszáradási folyamatot, szabályozza a páratartalmat.

A Bonair termékválasztéka az optimális páratartalom kialakításához biztosít berendezéseket, így kompresszoros páramentesítő készülék repertoárunkból is választhat.

Működésünk folyamán több ezer magyar család otthonában nyújtanak nagy segítséget az általunk forgalmazott BONECO párásító készülékek. Egyes szülőknek egy párásító hiánya sok átvirrasztott és aggodalmas éjszakát jelentett.

Rengeteg kisgyerekes család keresett már meg minket azt követően, amikor a kicsinyük légúti fertőződéssel, gyulladással küszködött, kruppos roham miatt kórházba került.

Az orvosi javaslat és gyógyír vége számtalan esetben az, hogy legyen otthon egy jó hidegpárásító.

Itt kapcsolódik be a Bonair, mint hatékony hidegpárásító forgalmazó. A svájci BONECO párásító készülékek már sok helyen bizonyítottak.

Mi is szeretnénk a gondoskodásunkat megmutatni, s párásítóval közvetlenül a kisgyerekek ellátásán szeretnénk javítani. Így most idén a beteges időszak előtt a Bethesda Kórházat ajándékoztuk meg párásítóval.

Jelentem, megjelentünk a 2010.november 12 és 14. között a Budapest Arénában megrendezett Gyerekvilág és Baba-mama Expo kiállításon. A kiállítási standokon szülők és kisgyerekek nézelődtek, játszottak.

A Bonair standján is lehetett kicsit játszani, de annál inkább párásítókat nézni, kiválasztani, illetve az impozáns sóbarlangunkat kipróbálni. Ugyanis egy zuhanyfülke volt az álcázott Salvus inhalálókamra.

Salvus víz köddé porlasztása történt, aki akart beülhetett és megismerhette a Salvus inhalálás jótékony hatását.

Megtudhatták a látogatók, hogy milyen egyszerű az otthoni Salvus sókamra kialakítás, ezért állítottuk fel az inhaláló fülkét. Illetve fő attrakcióként a svájci helyek előtt a BONECO széles párásító és légtisztító választékát.

Nagyon gyakori, hogy van párásító, párologtató a családban, csak nem használják.
„Óh, tényleg, vettünk pár éve egy párásítót, de eltettük.”

„Amikor a gyerek kruppos volt, akkor vettünk egy BONECO párásítót. Jobban lett és azóta nem kapcsoltuk be.”
„Amikor óvodások voltak a gyerekek, akkor kellett a párásítás. Még megvan a párásító, talán valahol a padláson.”

A párásító tulajdonosok többsége a készülékét főként a téli hideg hónapokban, a fűtési szezonban használja. Ugyanis a levegő páratartalma alacsony lehet, ha fűtünk, csökkentjük azzal a levegő nedvességtartalmát.

Amikor kint 0 °C alá süllyed a hőmérséklet, akkor van szükség intenzív fűtésre, s ekkor könnyen kiszárad a levegő.

Hasonló fordul elő forró nyári időszakban, amikor kánikulában a klímaberendezés használata miatt csökken a pártartalom. Ha tartósan 40% körül vagy a felett van a páratartalom a szobában, akkor nincs szükség párásításra.

Így, ha korábban kellett párásítani, akkor időszakosan a párásító eltehető. Tavaszi, nyári pihenőre vonulhat a párologtató szerkezet. Ám a párásító pihentetése előtt van néhány teendő.

A tavaszi napsütés gyorsan előcsalogatta a rügyeket, leveleket, s nagyon gyorsan virágba borultak a fák, bokrok. Zöldek az utcák, a rétek, a kertekben burjánzik az összes növényzet, persze a gazok is a csodás pázsit és hasznon növények között.

A bokrok virágba borultak, a fák belombosodtak, virágoznak. Sőt, már a gyümölcsfák pirosló termései is kacsintgatnak ránk itt-ott.

Csodaszép nézni, s még sok helyen kellemes illattal is jár e felemelő, feltöltődést hozó látvány.
Vannak, akiknél a bámulatba ejtő természet negatív érzéseket is kivált.

Vajon miért? Mert az ő szervezetük küzd a levegőben szálló virágpor szemcsékkel, ugyanis légúti allergiások.

A tiszta levegő számukra nem feltétlenül kint a szabadban van, hanem otthon, légtisztító használata mellett.

Elérkezett végre a forró nyár, amikor örömmel töltünk sok időt kint a szabadban. A tavaszi, nyári kirándulás, túrázás, teraszos kerthelyiségben iszogatás, beszélgetések időszaka.

S nyáron a legtöbben nagyon szívesen hívjuk át magunkhoz barátainkat beszélgetni, sütni-főzni a szabadban. Az időjárás azonban nem mindig kegyes hozzánk, pedig nincs annál bosszantóbb érzés, mikor ...

Éppen egy nyári zápor, vagy még rosszabb, egy heves szélvihar, jégeső, nagy mennyiségű csapadék zúdul a kertre. Ha az időjósok előre is jelzik, akkor is rém stresszes, hogy vajon le kell-e fújni a baráti összejövetelt, s hogy fognak kisülni a bepácolt ételek a grillen.

Kétségek lesznek úrrá a házigazdán, kevésbé felszabadító és örömteli a grillezés, vendégeskedés így.

Mit szól egy kényelmes grillezéshez, amikor nem számít a rossz idő, nincs korom, hosszas takarítás a parti után? Esőben grillparti? IGEN! Nem kell lemondania a grillparti élményéről zord időjárás esetén sem!

Mit szólna, ha mostantól Önnek is lenne lehetősége füst nélkül sütögetni? Biztos Önnek is örömére szolgálna, ha télen vagy rossz időben sem kéne lemondania a grill partik örömeiről, mert nem csak a kertben, hanem lakásban is részese lehetne ennek a fantasztikus élménynek…

A folyamatos technikai fejlesztéseknek köszönhetően minderre már lehetőségünk van, hiszen az elektromos grillsütőket ez az igény hívta életre.

Az elektromos grillsütő számos előnnyel rendelkezik a hagyományossal szemben, így rengeteg kellemetlenségtől megkímélheti magát, hogyha kipróbálja ezt a remek életérzést kínáló találmányt.

Budapest belterületén hatalmas parlagfűmezőket találhat a kíváncsi szemlélődő. A meteorológiai előrejelzések szerint felmelegedés jön, így augusztus elején megkezdődik az idei parlagfűszezon.

Bár az allergia népbetegséggé nőtte ki magát, aminek egészségügyi költsége milliárdokra rúg, még mindig nem történt semmiféle komolyabb állami beavatkozás. Bár elvileg büntetik a parlagfüvet le nem kaszáló ingatlantulajdonosokat, ennek alig van eredménye.

A lakosság 25-30 százaléka allergiás, 1,5-2 millió ember kifejezetten a parlagfűre. A miniszter miniszteri biztos kinevezését ígérte.

A parlagfű allergiások ettől még azért szenvednek. Hacsak nem menekülnek el parlagfű mentes hely reményében vagy zárkóznak be a szobába légtisztító készülék használatával.

Kaszálja, irtja a parlagfüvet vagy inkább tisztítja a levegőt? Mi az ön számára a hatásosabb?

A házipor minden lakásban jelen van. Van, akit kevésbé, van, akiket jobban zavar. Együtt élünk a porral, a levegő szennyezettséggel. Kevesen figyelnek arra, hogy milyen koncentrációban van jelen a por a levegőben.

A nagyon-nagyon finom por intenzív jelenléte a levegőben a szmog. Hála a mérőműszereknek, s azoknak, akik figyelnek rá, csökkenthető a szmog, Illetve védekezhetünk a szmog ellen.

A szálló por magas koncentrációja miatt sok városban szmogriadót rendeltek el, ahol nincs is szmogriadó, ott is sokhelyütt az egészségügyi határérték feletti értéket mértek. ,

Csökkenteni kell a szálló finom por mértékét, az egyértelmű. Otthon levegőtisztással. Ezen felül még mit tehet?

Tudjon meg többet, hogyan lehetséges a finom por csökkentése a lakásban, az Ön környezetében!

Bár mi emberek, nem örülünk a borongós időnek, hosszú távon mégis kifizetődő, hiszen növényeinknek csak a javára válhat! A mezőgazdaságban kincs az eső, a termények, gabona számára nélkülözhetetlen. Igaz a mondás, hogy a májusi eső aranyat ér.

A sok eső azonban nem csak a gazdálkodókat érinti, van olykor árnyoldala is. Egyrészt a hirtelen lezúdult sok csapadék akár pince beázást, falnedvesedést is okozhat. Jártunk már mi is úgy, hogy özönvíz jelleggel áradt le a víz a garázsba, mert az utcai csatorna nem tudta elvezetni.

Így sajnos sok aranyba kerül az aranyat érő eső, mert az elázott lakás, pince a falakon kívül az ingóságainkat is károsíthatja. Ráadásul ha hosszabb ideig magas a páratartalom, akkor még halmozódik a gond.

Azt gondolja, hogy grillezni csak a kertben vagy a szabadban lehet? Ha így gondolja, akkor érdemes jelen írásunk elolvasnia, mert megmutatjuk Önnek, hogy grillezni a panellakás erkélyén is lehet vagy akár a lakás étkezőjében, nappalijában.

A cégünk által forgalmazott elektromos grill készülékek egész évben használhatók, kültérben, beltérben egyaránt befoghatók ételkészítésre.

A grillezés élményét átélheti akár a saját lakásában is, netán a panellakás erkélyén vagy a családi ház teraszán, kertben. Ahol áram van, ott egyszerűen és gyorsan üzembe helyezhető egy elektromos grill.

Itt a nyár, s a nyárhoz sokak számára hozzátartozik az ételek grillen való elkészítése.

Ön hol szeretné megsütni a pecsenyéjét, grill húsait?

Mi már tudjuk, hogy a grillezés nem csak munka, hanem jó móka is. Aztán bele lehet vinni némi versenyszellemet is, hogy ki süt finomabbat. Egy olyan újfajta „Ki mit tud” játék, csak itt a főszereplő tudása nem feltétlenül a szellemi tevékenysége alapján kerül értékelésre. Hanem…. mit süt ki, hogyan grillez.

A grillezés jó móka! Céges csapatoknak is közös mulatság, csapatépítés, így ismerkedhettünk meg Balatonlellén a grillfesztiválon belevaló önjelölt szakácsokkal.

A grillezésre nevezettek között nagyon lelkes és jópofa helyi „hatósági” csapatok is kivonultak. A grillezés szerelmesei, a grillbajnokok tűzoltók és rendőrök – egyenruha nélkül. A „Szolgálunk és védünk” szlogen helyett én most újítok nekik egy találóbbat: „Grillezünk és nyerünk!”

Szeret ínyenc fogásokat enni? Kiváncsi, hogy egy grillmester miként és mit grillez?
Netán idegenkedik az elektromos grillektől, nem evett még fenséges fogásokat, melyek nem a füstös faszenes grillen készültek, s ódzkodik attól, hogy egy háztartási grill készítse el a királyi lakomáját, akkor…

Ha mindezek fennállnak Önnél, akkor érdemes tovább olvasnia és a grill parti meghívásunkat megfontolnia, elfogadnia.

Ugyanis elhozza nekünk a német STEBA gyár a 2010. év németországi grill királyát, Frank Huhnkét. Mi pedig lehetőséget biztosítunk néhány korábbi ügyfelünknek, hogy a grill bemutatón, grill kóstolón részt vehessenek.

A helyszín grillezéshez idilli: Budapest Duna-partja, a római parti Csónakház étterem terasza. Ebből adódóan a helyek száma korlátozott.

Ügyfeleinknek lehetőséget biztosítottunk, hogy egy királyi grillpartin vegyenek részt velünk Budapesten, a Római-parton. Miért királyi grillparti a titulusa a rendezvényünknek?

Mert a grillezés volt a főszerepben, a német STEBA elektromos grilleken sütöttünk különféle fenséges, egyáltalán nem szokványos étkeket. A közönséggel közösen történt az előkészítés, elsajátíthattuk a grill fortélyokat. Ugyanis volt egy sztárvendégünk, aki szakácsmesteri tudományába beavatott minket.

Csodás időjárás, különleges, ám elektromos grillen otthon is elkészíthető érdekes ételek és egy fantasztikus és éhes csapat verbuválódott össze. Akik még soha nem találkoztak, nem ismerték egymást, azok sem feszengtek, mert az egész grillpartinak megvolt a kötetlen hangulata, s a grillkirály, illetve mi, a Bonair részéről igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy egy hasznos és kellemes este legyen, jó emlék a résztvevők számára.

Ismerjük a mondást, hogy „ csalánba nem üt a ménkü” – ám a páramentesítő forgalmazó cég egyik raktárhelyiségébe és az üzlethelyiségébe befolyt a víz, már nem is egyszer.

Így történt a július 29-i nagy vihar után is, amikor ömlött a víz az üzletünkbe, garázsunkba. Sajnos az utcai csatorna nem tudta elnyelni a hirtelen lezúdult sok csapadékot, így az arra folyt, amerre tudott, lejtés volt. Az utca felszínétől alacsonyabban fekvő helyiségeinkbe zúdult be a sáros, koszos víz.

Egy beázott pince szárítása párátlanító berendezés által történhet csak meg hatékonyan a befolyt víz elvezetése után. A kompresszoros páramentesítő által van esély néhány nap alatt a tökéletes száradásra, a páratartalom csökkentésére.

A nyári napsütés élvezetébe nem csak a borús felhőtakaró és a hirtelen jött viharok rondítanak bele, hanem a sokak szervezetét megviselő hőség és a levegőben szálló allergének.

Ez utóbbiak körébe tartozik az egyre inkább elterjedt parlagfű, mely rengeteg honfitársunk immunrendszerét megzavarja. A parlagfű virágzás kapcsán a levegő belélegzésével légúti allergiás reakciók lépnek fel, melyek akár egy-két hónapig is megviselik az allergiások szervezetét, s megkeserítik a hétköznapjaikat.

Augusztusban és szeptemberben minden ötödik ember aggódva kíséri figyelemmel a napi pollenjelentést. Örömtáncot járnak néhányan, ha esős időszak van, alacsony a levegő pollen tartalma és orrdugulás, szemviszketés nélkül végre valahára nyugodt napot, éjszakát tudhatnak maguk mögött. Ha nincs esős időszak, akkor is mérsékelhető a pollen allergia kapcsán szervezetünk túlzott reakciója.